Most egy szintén Londonban élő ismerősöm írását közlöm le, nagyon sok érdekes kérdést vet fel a világról. Nem is annyira gazdasági válság ez, mint emberi?! Szerinted?
"
Ha most valaki azt hiszi, hogy a nyugaton töltött egy év után, elkezdem Magyarország hibáit sorolni, nagyon téved. Ehelyett szeretnék egy átfogó képet adni - ami persze szubjektív - arról hogy milyenné is vált élőhelyünk 21. századra. Mindezt a teljesség igénye nélkül teszem úgy, mint egy teljesen átlagos nyitott szemmel járó ember. A következő néhány sorban igyekszem majd az ok-okozati összefüggések feltárására, megvizsgálni múltunkat, jelenünket, és jövőnket, mindezt persze törekedve az objektivitásra. Kérem tartsanak velem, gondolkodjunk együtt.
Igazából nagyon nehéz elkezdeni a mondandót, mivel nagyon sok dologról lehet, és kell beszélni. Kezdem az elején. 2007. Október 8.-án a szerencse és a sors úgy hozta, hogy Londonban folytathattam dolgos hétköznapjaimat. Ekkor voltam 23. Egy év londoni élet után, bőséges információ és tapasztalat birtokában, láttam a különbséget nyugat, és kelet között.
Igazából az első pár hónap meghozta a felismerést. Nincs meg az a minőségi különbség, amit várna az ember. Persze a gazdaságuk erősebb, az életszínvonal magasabb, de valami mégsem stimmel. Az utcák koszosak, az átlagember hasonló gondokkal küszködik itt is, mint Magyarországon. Minden különbség ami van, az igazából a történelmeink közti különbség.
Amíg Anglia igazán nagy fejlődésnek indult a földrajzi felfedezések kapcsán, mi éppen kezdtük elveszíteni Mátyás által megszilárdított meghatározó szerepünket a régióban. Amíg az angolok kiépítették az ipari manufaktúrát, és gyarmatosították a fél világot, addig mi 150 éves elnyomásban éltünk, amit török hódoltságként emlegetnek történelemkönyveink. Ez alatt az idő alatt új világrend alakult ki világkereskedelemmel, iparral, és hatalmas tőkével, amiről mi gyakorlatilag 200 évvel lecsúsztunk. Amire sikerült leráznia béklyót, már túl késő volt. A nyugat borzasztó sebességgel húzott el mellettünk. A 19. századra valamelyest javítottunk helyzetünkön, de aztán jött a szabadságharc, amely a Habsburg birodalomtól való függetlenedés eredménye volt. Majd a két világháború melynek tudjuk mi lett az ára. Aztán az orosz fennhatóság alatt töltött évek a kommunizmus soraiba taszított minket, most pedig az alig 20 éves demokráciánktól várjuk a gyógyírt. Míg mi a 16. századtól folyamatos elnyomásban éltünk addig a nyugati államok szinte „háboríthatatlanul” mehettek előre. Miért a kisebb történelem óra? Így talán jobban látjuk, ki honnan indult és hol tart most.
Magyarországon a legnagyobb probléma a belpolitikában van. I. Szent István királyunk óta szinte képtelenek vagyunk egy egységes és koherens társadalmat alkotni. A trónutódlási harcok és a belső viszályok még ma is tartanak, csak korábban családok közt, és születési jog volt a harc alapja, míg mára pártok, és ideológiák versengenek egymással. De ne legyünk álszentek, így van ez a világ minden táján, nem csak nálunk. Minden viszály mögött gyakorlatilag személyes érdekek húzódnak meg, és nálunk ez már a puszta létet fenyegeti. Ami pár éve még demagógia volt, lehetetlennek tűnt, az mára valósággá változott. A mai magyar viszonyok tarthatatlanok, és mielőbb halasztást nem tűrve megoldást követelnek.
Ha figyelembe vesszük a világpiac átalakulását, észrevehetjük, hogy egy új korszak kezdődött. De ez így természetes. A világ változik, egy dinamikus rendszer. A gond csak az, ha mi nem változunk vele. De mindig felteszem a kérdést, vajon ki az aki előidézi a változásokat? Vagy a közgazdaság általunk teremtett mesterséges világának irányítása csupán illúzió, és már nem is mi irányítunk? Ez is egy válasz. Igazából nem tudom, hogy ez jobb e vagy az, hogy valakik nagyon is tudatosan fordította erre az emberiség szekerét. Ha az első válasz a helyes, akkor az azt bizonyítja, hogy az általunk teremtett rendszer túl nőtt minket, és tehetetlen áldozatai vagyunk a körülményeknek. Ha a második, akkor pedig néhány ember személyes érdekének szenvedői vagyunk. Egyik sem jó alternatíva, lehet, hogy tévedek, és talán, más dologról van szó. De vajon mi az az ok, ami miatt az energia árak egyre magasabbak, a megélhetés egyre nehezebb, a társadalmi különbségek növekednek, minél fejlettebbek vagyunk annál nehezebb az élet? Homlokegyenest ellenkező irányba haladunk, mint azt a józanész diktálná.
Hol rontottuk el? Gyakran töprengek azon, hogy mi lesz a dolog vége, és mikor vesszük észre, hogy nem jó irányban haladunk. Kíváncsi lennék párszáz év múlva, hogyan fogják emlegetni a 20.-21. század emberét és társadalmát. Mit írnak majd rólunk a történelemkönyvek? Mi a pénztért folyatatunk valós, és valótlan háborúkat. Talán egyszer ez is olyan nevetséges lesz, mint a régmúlt, feledésbe merült isteneinek nevében vívott háborúk. Vagy ez is csak indok volt, és őseink okai nem különböztek a mieinktől? Ha igen az azt jelenti, hogy a jelenlegi állapotok még sokáig ezt az irányt fogják követni.
Mindenesetre összetett és ellentmondásos lények vagyunk, akik nem különb társadalmat építettek fel. Gondoljunk bele! Ma, amikor a világegyetembe űrhajókat és rajta embereket küldünk, és az LHC hadronütköztetőjében a létezés legmélyebb titkait kutatjuk, addig WC-nket ugyan azzal a vízzel öblítjük, ami az élet alapvető eleme. Szerintem ez abszurd. Vagy hatalmas sebességű autókat gyártunk, míg a megengedett sebesség töredéke az autó végsebességének. Miért?! De folytathatnák a sort a kicsiny dolgoktól az igazán nagyokig.
De a hétköznapi emberek nem veszik észre az ellentmondásokat és hazugságokat, nincs módjuk, illetve idejük észrevenni. És ha lenne is, inkább a tudatosan felépített fogyasztói társadalom szándékosan elbutított polgárai lesznek. Csak figyeljük meg, míg bevásárlóközpontok sorra nyílnak egymás után, hogy a módos emberek költhessék pénzüket, addig a kevésbé tehetős emberek a média által közvetített agytompító műsorok közti csemegézéssel múlatják az időt. Mára ezen két dolog vált az emberek fő tevékenységeivé. Bár nagyon különböző dolgokról van szó, de mégis mindkét dolognak egy célja van: elérni, hogy az emberek ne gondolkodjanak. Azt gondolom a rendszer tökéletesen működik. Kicsiny hazánk a legjobb példa, ahol mind politikai, mind büntetőjogi következmény nélkül meglehetett tenni egy olyan dolgot, amit megtettek 2006-ban a választások alkalmával. Vagy említhetnénk az amerikai ENSZ felhatalmazás nélküli támadást Irak ellen, amit a „demokráciáért” indítottak, valójában az olajért. Tehát egy tökéletesen felépített rendszerről van szó, amelynek szálait olyan emberek a mozgatják akik a mi butaságunk által egyre gazdagabbá és hatalmasabbakká válnak. Mindeközben a névtelenség álarcában élik, közel sem megszokottnak mondható hétköznapjaikat. De meddig tartható fent ez a rendszer? De sokan inkább azt kérdezik, hogy valóban így működik e a világ. Bizonyíték hiányában be kell érnünk indirekt bizonyítással.
Nézzünk csak meg egy egyszerű dolgot. A történelem megfigyelésekor kirajzolódik az a tény, hogy a fejlődés, mind gazdasági, mind technikai, mind társadalmi vonatkozásban az egyetlen kijelölt út volt az emberiség számára. A fejlődés célja pedig az, hogy a túlélést, mára a megélhetést segítse. De ezzel szemben ez a dolog mára fordítottan működik. Egyre nehezebb a napi megélhetés, nem beszélve a mai fiatalság jövőjének megalapozásáról.
Sok problémát vetettem fel, de még mindig nem az összeset. A hazugságok és a manipuláció olyan méreteket öltött hogy észre sem vesszük a létezésüket. Egy filmben hangzott el ez a mondat ami talán a legjobban példázza helyzetünket: „a gonosz hamissága abban rejlik, hogy elhiteti velünk, hogy nem is létezik”. Nos rengeteg kérdést fel lehet és fel kell tennünk magunknak. Meddig mehetnek így a dolgok? Mi a megoldás? Milyen örökséget hagyunk gyermekeinkre? Megéri e viszálykodni nemi, etnikai, vallási hovatartozás miatt? Bolygónk meddig tud életben maradni a folyamatos szennyezés miatt? Meddig tudunk életben maradni mi emberek? Hogy milyen lények vagyunk, hogy milyen társadalmat építettünk fel magunknak, hova tartunk, vagy hogy a fenti kérdésekre mi a válasz? Nos, azt mindenkinek magának kell megválaszolnia.
Kelt: London, 2008. szeptember
Kerpács Rezső
"
