Miután vártuk, de nem jött az eső Kuala Lumpurban, és a Red Bull behúzta harmadikra a győzelmet, felkerekedtünk szavazni. Irány a magyar nagykövetség, ami a Belgrave Square-ből nyíló utcában van. A Belgrave Square-ről annyit érdemes tudni, hogy gyakorlatilag csak nagykövetségek vannak ezen a "téren", a török mellett a maláj, az óriás német lobogó is büszkén leng az ugyanúgy kinéző házak sorában.

Viszonylagos nyugalom, sétáló emberek,talán még a nap is fog sütni, befordulunk a sarkon, és tömeg. Sejtettük, hogy nem az otthoni módi lesz, és csak be az iskolába, aztán már kész is, de erre nem számítottunk. Utcahossznyi sor, magyar sor. Szavazunk!

Nyugalomban, békében, beszélgetve.

Érdekes, hogy a Jobbikos érzelmű szavazók felettébb szükségét érezték politikai hovatartozásuk külső kifejezésének - persze csak zárt csoportba rendeződve -, minden esetre mókásan mutatott a sarkantyús lovagló csizma D&G fehér inggel, meg egy pólóra nyomtatott aranyszínű korona Jobbikos felirattal.

Másfél óra elreppent, szavazás megtörtént.

Angolosan, sorban állva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: DPO  2010.04.04. 20:30 Szólj hozzá!

Címkék: szavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://londoners.blog.hu/api/trackback/id/tr881894623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása