Frissítés:

Volt egy óra szünet, de utánna megint nekikezdett, és szakad a hó rendületlenül. Az emberek megőrültek mennek ki a parkokba és mindent amit lehet csúszkálásra használnak, ilyen például a felfújható gumimatrac! Találtam is pár lyukat a piacon, nagyon jó százalékkal lehetne eladni itt szánkot, és hólapátot! Persze igencsak alkalomfüggő az értékesítést, lévén 18 éves hórekord dől meg ma Angliában :)

Sok javulás nincs a városban, majdnem minden metróvonal részlegesen lezárva, illetve néha - néha elindítanak egy buszt. Kommentekben érdekes a vita, mindenesetre sokan említették, hogy mennek hóembert csinálni.

Íme a mienk :D

 

Az alapbejegyzés:

A Big Ben hótakaró alatt, az utcákon tanácstalan emberek, az utakon csak pár autós próbál egyenesen menni.

Tegnap este óta esik a hó Londonban, ma reggelre 20 centit mértek, és folyamatos a havazás. Előrejelzés szerint egész nap erős havazás várható -2, -5 fok kíséretében.

Milyen az amikor leesik 20 centi hó Londonra:

Hivatalosan felfüggesztették a buszközlekedést, három metróvonalat teljesen lezártak, 9 metróvonalon részleges lezárások és komoly késések vannak, egyetlen egy metró vonal jár rendesen. A metróállomások többsége részlegesen lezárva.

Minden repülőtéren lezárva a kifutópályák, csak ideiglenesen nyitnak meg egy-kettőt.

Gyakorlatilag nincs tömegközlekedés, és zárják be az iskolákat is.

Ma reggeli képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: DPO  2009.02.02. 09:24 70 komment

Címkék: london ho

A bejegyzés trackback címe:

https://londoners.blog.hu/api/trackback/id/tr17917604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

totyatotya 2009.02.02. 10:26:51

London folyamatosan osszeomlik. A tomegkozlekedes egy vicc: ha esik akkor azert van signal failure, ha meleg van akkor azert, ha pedig hideg van, akkor azert. Ha eppen nincsen signal failure vagy lerobbant szerelveny, akkor felujitanak. A felujitasok, metro- es vonat-vonal lezarasok folyamatosak. a repuloterek forgalomkezelese horror. Egy elhetetlen, tulzsufolt, tularazott, koszos, mocskos, 30 evvel lemaradt varos, amit eddig csak a penzugyi szektor tartott hype-ban. Na ennek most vege.

reader613 2009.02.02. 10:37:14

ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy miért élnek ott annyian?

szeretem, amikor Budapestet is fikázzák, hogy bezzeg vidéken mennyivel az élet és jobbak az emberek, és mégis megállás nélkül áramlik befelé a sok suttyó.

totyatotya 2009.02.02. 10:45:37

@reader613: 3 ok miatt elnek ott. mert magasabbak a fizetesek mint mashol. mert tobb munkahely van mint mashol. mert cool. ezek ilyen egymast erosito folyamatok. Budapest az egyik legelhetobb varos Europaban. Jellemzoen azok fikazzak akik meg soha nem eltek masik orszagban.

báró Csekonics 2009.02.02. 10:45:42

reader613 2009.02.02. 10:37:14

Hát, gondolom, Budapesthez hasonlóan Londonban is a belvárosban vannak a munkahelyek...
(Legalábbis nagyon sok.)

OmegA404 (törölt) 2009.02.02. 10:46:51

Nem látjátok a problémát.
Miért kéne úgyúgy mennie mindennek ha fúj ha esik?
Az emberek elcsúszhatnak nyakuk szegik az meg kinek jó?
Ebben a válságban legalább többet egymással lehetnek.
Mondjuk a metrot nem tudom miért zavarja a hó?

mindenki téved 2009.02.02. 10:48:17

Micsoda szerencse, hogy ma szabadnapom van, hajnal 5-től álltam volna a buszmegállóban ki tudja meddig...:)
Tényleg az összes buszt leállították a veszélyes közlekedési körülményekre hivatkozva. Kíváncsi vagyok, vajon kátyúk lesznek-e majd?:)

Totyatotya: igen, tele van lezárásokkal a város ( www.tfl.gov.uk/tfl/livetravelnews/realtime/road/default.asp), egy darabig most kényelmetlen, de aztán egy teljes hosszábban felújított vezetékhálózatot használhatunk, és nem kell lépten-nyomot csőtöréstől tartani és foldozgatni. Nem Londonról vagy más városokról van szó, csak arról, hogy ezeket a munkákat egyszerűen el kell végezni. Ami meg a vonatokat illeti: business.timesonline.co.uk/tol/business/industry_sectors/transport/article5635986.ece :)
Neked nem jött be nyilván nem is laksz itt ezek szerint. Én sem élnék itt, ha nem érezném jól magam...

Mérgező Hulladék 2009.02.02. 10:51:34

@OmegA404: amiért itthon a vonatokat...
Amúgy meg nincs értelme "hidegbiztosra" meg "hóállóra" csinálni semmit, ha tízévente egyszer van ilyen idő.

totyatotya 2009.02.02. 10:52:39

@mindenki téved: nekem nagyon bejott 15 evvel ezelott (ott jartam egyetemre). Most meg havonta 1-2 hetet ott vagyok es huledezek hogy mit csinalt belole voros ken.

mindenki téved 2009.02.02. 10:57:45

@totyatotya: Akkoriban voltak ilyen "nagy" havazások? :)

xstranger 2009.02.02. 11:21:30

“People praise Swiss punctuality, but we run more trains every day in Kent than they do in Switzerland.”

Hehe, mekkora szoveg.

borpancsoló 2009.02.02. 11:22:15

@reader613: Pédául azért, mert még mindig gyorsabban lehet munkát találni pesten mint mondjuk zalában.

A nagy suttyózáshoz hozzátenneém, hogy nem azért ennek pöstre az emberek, mert az szép hely és jó ott gyereket nevelni. Ezt bizonyítja az is, hogy mely városrészekbe települnek be, honnan jöttek és milyen anyagi/társadalmi szinten állnak a betelepülők.

Persze ehhez utána kell nézni.


London baromi szép lehet akkor ma, semmi mozgás csk nagy hó.

Igaz, hogy Angliában az angolok elkezdtek tüntetni a munkahelyeken, hogy először az angol munkaerővel töltsék fel a kereteket és csak a megmaradt helyekre jöjjenek a vendégmunkások? Valami olajfinomítóban, vagy hol.

(mondjuk én úgy hallottam, hogy az angolok nem túl precíz munkát csinálnak a szalagsorok mellett, pl a Civic-et is az összeszerelési minőségért szídják egy csomó helyen.)

Rob67 2009.02.02. 11:23:01

mindenki téved
Hasonlót akartam írni, de megelőztél :)
Nyilván a csávónak ellopták a pénztárcáját Londonban, vagy hányingere lett a LondonEye-on.
Valami rossz érzés miatt gyűlölheti ennyire :)
Azért megjegyezném totyatotya-nak, hogy ebben a szar tömegközlekedésben azért mindenhová el lehet jutni, legfeljebb kis odafigyeléssel.
De maradj a BKV-n ha az jobb, ott minden rendben lehet. Gondolom mert én nem használom évek óta.

Szibarita 2009.02.02. 11:30:20

Van olyan szempont, ami szerint jobb a BKV, mint a TFL, en peldaul Bp-en meg sosem vartam 20 percet metrora, vagy csusztam le sorban 3 metrorol, mert nem fertem fel rajuk ugy, hogy a metrok kozott 15 perc volt (Hammersmith&City). Budapestnek rengeteg elonye van londonnal szemben, ezek egyike a kozlekedes.

Nem mellesleg Budapestet lehet utalni, de nem illik utalkozni, ha mar ugy dontott az illeto, hogy odatolja a kepet.

Mint ahogy angoloknak en sem nyafogok soha. Kb ok tesznek ugyanis szivesseget, hogy itt lehetek es adnak nekem munkat.

HMS.NAGYSZINPAD 2009.02.02. 11:41:17

@OmegA404:

mert a londoni metró nem mindenhol földalatti.

observer30 2009.02.02. 11:47:52

@totyatotya:

Bp tomegkozlekedese tenyleg jobb, de azt is figyelembe vehetned, hogy Bp kisvaros Londonhoz kepest...

London 30 evvel van elmaradva? Ne viccelj mar - talan Pesthez kepest? En egy tiszta, rendezett kornyeken lakom, nem tudom te hol elsz... Ha ennyire elhetetlen, es utalod, akkor minek vagy meg itt?

Burn-E 2009.02.02. 11:54:07

eltem kint nagyon sokaig. MOst pedig a veletlen folytan megint itt pihenek par napot.
Szerdan hajnalban repulnek haza, igy viszont nem tudom, hogy fogok:)
Tegnap teljesen megallt a tudomany a briteknel! Alig esett ho, es megbenult minden. Ha lenne hokotro, semmi gond nem lenne, de itt meg a haztartasokban sincs lapat (city, belvaros), nemhogy hokotro flotta
Hozzatartozik a tortenethez, hogy itt regebben is ez volt: ha esik, ha fuj, megbenul minden. emlekszem olyanra, amikor egy nagyobb szel miatt nem engedtek a double decker buszokat az utra (videk), nehogy felboruljanak...

es hogy miert jo itt elni?
Embere valogatja: szerintem nem jo - a szo klasszikus ertelmeben. Gyermeknevelesre alkalmatlan, akkor mar inkabb a videk.

Egy vonzereje van: az pedig a munka tisztelete.
Lehetsz barmilyen nemzetisegu, tartozhatsz barmilyen nepcsoporthoz, ha a munkadat becsulettel odaadassal csinalod, tisztelet jar erte es megbecsules.
Itt a ket kezi munkas is megelhet jol!
Egz sima kavezoban dolgozassal is elvagy - es nem rosszul. es nem azon kell panikolnod, hogy 150 ezres fizetesbol (mar ahol), hogy fizeted ki a lakastorlesztot es a szamlakat es utana mi marad enni, szorakozni, utazni - nem kulfoldre, Mo-n belul.
Edesanyam 14 eve dolgozik eg RTnel, videken, ahol egyebkent is kevesebb a munkalehetoseg: most erte el a netto 100ezer ftot a keresete...

Szoval ezert jo itt lenni.
Mert barki mondhatja hogy a penz nem boldogit, de ha nincsenek alap gondjaid, eltunik a stressz, a szorongas es a rosszkedv is.
Itt lehet ELNI normalisan.

Otthon erre esely sincs...es ahogy elnezem nem is lesz a kozeljovoben.
Sajnos...

totyatotya 2009.02.02. 11:55:01

@mindenki téved: nem a havazasrol beszelek hanem arrol hogy egy havazas szinte semmiben nem kulonbozik a hetkoznapoktol. egyebkent most mondjak a sky newson hogy '91ben volt ekkora havazas utoljara. OK hogy lezarjak a reptereket nade a metro?

totyatotya 2009.02.02. 11:57:50

@observer30: mint fent leirtam nem vagyok ott. es nem utalom. a hypeot utalom. es nem esek hasra tole, ellentetben sokakkal. es latom hogy mi kurvaszar. ennyi lett volna a point. (pl a kozlekedes. nem csak ha ho esik, hanem mindig).

N.Zoli 2009.02.02. 11:58:17

A budapesti metro elonye annyi a londonival szemben, hogy tagasabbak a kocsik es lehet mobilozni. A londoni nincs lefedve a foldalatti reszeken, de cserebe a legkisebb metroallomason is legalabb 30 kamera mukodik. Szerintem a TFL eleg penge, gondoljatok bele hany embert szallithatnak egy nap, hetente egyszer azert sikerul felbosszantania. Foleg, hogy az otos zonabol jarok az egyesbe es eleg nagy tavolsagot utazok. A travelcard sokba kerul, de ha problema adodik es elkesek senki nem karpotol, vagy nem kapok olcsobb berletet a jovo hetre. Sokszor elore kozlik a fennakadast, de rengetegszer egyszer csak megallt a Metroplitan Harrow-nal, vagy a Wembleynel es kozlik, hogy elnezest, de most ez a vegallomas. Plusz a hetvegi karbantartasok es a vasarnapok borzasztoak.

totyatotya 2009.02.02. 11:58:47

@observer30: ja es kurva szelektiven olvasol. ki mondta hogy pesthez kepest van lemaradva? egyebkent sok szempontbol pesthez kepest is le van. mondjuk eger/patkanyirtasban.

radix 2009.02.02. 12:02:37

Finnországban éltem egy darabig, ott senki sem pislogott ha reggelre leesett fél méter hó, ment minden tovább. Na persze ha a napi csúcshőmérséklet elérte a 30 fokot, akkor már kánikulariadó volt :).

Mi is egyre kevésbé vagyunk hozzászokva a nagy havazásokhoz, hol van már '87 tele?

Fröhlich 2009.02.02. 12:03:15

Londonban ha megbenul valamilyen rendszer (kozlekedes, aramellatas, akarmi), legalabb tobbe-kevesbe jogosan allithato januarban, hogy a varatlan havazas miatt törtent. :)

Kedvencem, amikor a MAV kozli, hogy 4-5 ora kesesre lehet szamitani, mert tel kozepen leesett 5 centi ho a Dunantulon. Szoval ehhez kepest London jol tartja magat.

totyatotya 2009.02.02. 12:09:21

@Rob67: nemtom minek szemelyeskedsz baratom. BKVt nem hasznaltam kb 10 eve. es nem gyulolom londont (ez milyen marhasag mar baszki?), csak latom hogy mennyire kib@szottul szarul van megszervezve. Ha van ott helyi lakos ismerosod, akkor tudod pontosan ugyanazt fogja mondani mint en... Hogy az utobbi 20 evben odament 2M ember, es basztak _barmit_ tenni hogy ezzel lepest tartson a varos elhetosege.

N.Zoli 2009.02.02. 12:11:13

Aprilisban is havazott, akkor par centi esett csak, de eleg volt ahhoz, hogy toroljek a Heathrow-rol az osszes jaratot.

mindenki téved 2009.02.02. 12:11:15

No jól van, most megyek hóembert építeni. Meg kell mutatnunk a skacoknak, mert ők nem tudnak:DDD

observer30 2009.02.02. 12:11:35

sajnos te nem tudsz olvasni - azt irtam "TALAN Pesthez kepest?" nem allitottam, csak feltettem egy kerdest.

oke, itt sem minden tokeletes.

mire ertetted a 30 eves lemaradast?

vill 2009.02.02. 12:15:17

Madridba kivándorolt ismerősöm mesélte, hogy ott is lebénult minden a havazástól. Az emberek az ablakban csüngnek naphosszat, és bámulják a hóesést. Azt se tudják, hogy öltözzenek fel, valszeg a nagy többségnek nincs is olyan ruhája. Az utak készek, megállt az élet, szerintem téli gumija senkinek sincs.
Angliából még nem kérdeztem híreket, ott is van barátnőm, majd meginterjúvolom, bár nem londoni.

totyatotya 2009.02.02. 12:18:28

hazak/epuletek felujutasa. vizvezetekrendszer. csatornarendszer. telefonrendszer (szelessav-helyzetet gondolom vagod). heathrow.

folytassam?

totyatotya 2009.02.02. 12:21:41

@observer30: egy nagyon fontosat kihagytam: bankrendszer (nincs sms, jovairas 5 munkanap, stb)

attila88787 2009.02.02. 12:32:16

totyatotya, london azért 'omlikössze' soxor (gondolom kizárólag a közlekedésre gondolsz, mert a város gazdaságilag és társadalmilag is sokkal sokkal fejlettebb mint az általad említett budapest) mert pölö a világ egyik legrégebbi metróhálózata van a városban. évente több mint EZERMILLIÓ ember utazik csak a metrón évente, és több mint 4000 metrókocsija van londonnak. ez csupán pár szám, miért is vannak/lehetnek problémák london közlekedésében.

london sokkal cool-ab város mint budapest, mindig is az volt, mindig is az lesz. ez pedig elsősorban az ott élő embereknek köszönhető. nincs gyülölet, nincs kirekesztés.. really cool! :)

attila88787 2009.02.02. 12:37:23

n.zoli ha lettél volna londonban 9/11 előtt tudhatnád, hogy kizárólag a terror fenyegetettség miatt nincs mobil telefon térerő a londoni metróhálozatokban.. de akár azt is megfigyelheted, hogy kukák sincsenek, szintén a terrortámadások miatt... (hasonlóan a nyc metróhoz) ;) live and learn

totyatotya 2009.02.02. 12:48:13

@pókerandi: "nincs gyülölet, nincs kirekesztés.. really cool"
ha te igy erzed, lelked rajta. a naponta torteno keseleses gyilkossagok is ezt bizonyitjak.

"ha lettél volna londonban 9/11 előtt tudhatnád, hogy kizárólag a terror fenyegetettség miatt nincs mobil telefon térerő a londoni metróhálozatokban.. "

Es ezzel el is jutottunk egy masik nagyon cool ponthoz, a szemelyi szabadsag/maganszfera kerdesehez, amiben megintcsak nem igazan jeleskedik a szigetorszag...

hansoloka 2009.02.02. 12:48:27

Ne fikázzátok Londont, se Pestet.
Minkét helynek megvan az előnye meg hátránya.
A tömegközlekedés itt Londonban osztályokkal jobb, mindenhová eljutsz.
De ez óriási város. Félpercenként jár vonat, busz, repülő. Egy kis fennakadás óriási torlódást okozhat.
Meg itt nem paráznak. Ha veszélyes buszozni, akkor nincs busz. Maradj otthon. Élvezd a 20 évben egyszeri hóesést.Én se mentem ma dolgozi, barátnőm se. Pedig ha nagyon akartam volna, tudtam volna. És senki nem cseszeget vagy hívogat a munkahelyről.
Mert itt ha nem mész dolgozni, akkor nem azért mert lógni akarsz.

Szóval London jó hely, de Pest sem rossz.
Mindkét helyen laktam 4 évet. Most itt Londonban. 3 hónap múlva költözök haza Budapest-re.

Aki Pestet utálja, az London-t is fogja.
És fordítva. Aki pegig élt hosszabb időt Londonban, az értékeli és észreveszi Budapest előnyeit.

Az egyetlen különbség a mentalitás.
Az pedig nem városfüggő.
Itt sincs kánaán, nem kell sírni, hogy így fizetés meg úgy.
Van útleveled, vegyél egy repjegyet aztán csináld. Ne nyafogj!

Én kifejezetten élvezem a mai napot.
És az angolok ilyenkor saját maguk karikatúrái. És ez vicces. Ettől függetlenül jó fejek.

Na megyek építek egy hóembert. Holnapi napot már nem ússzuk meg.

observer30 2009.02.02. 12:50:15

@totyatotya:

Hazak felujitasa - szerintem meg epp tulzasba viszik... ahol lakom szinte havonta allvanyozzak fel az epuleteket. A legkisebb hiba utan is ujrafestik.

A szelessav helyzet: par even belul a lakossag 100%-nak lesz broadband hozzaferesi lehetosege - a tervek szerint.

Bank - van sms (legalabbis az en bankomnal), es amig Mo-n mindenert penzt kernek, itt ingyen nyithatsz szamlat, es aztan £0 havidij...

Lámpaoltó 2009.02.02. 12:56:00

9/11 előtt sem volt olyan hejehuja sok kuka az utcákon, de akkor az IRA volt a mumus

mindenki téved 2009.02.02. 13:09:42

@Rob67: Azért nem kell annyira sarkítani :]

Farkos Csapó Gyurka 2009.02.02. 13:10:53

Már én tavaly is tapasztaltam hogy amikor leesett 3cm hó akkor a környéken 19 iskolát zártak be. Mellesleg én Londontól 40 miles-ra lakom és itt se működik semmi. azért az érdekes hogy se a járdákat se az utakat nem takarítja senki. Otthon erre rendelet van. Tudták már egy jó hete hogy ilyen idő lesz, de úgylátszik nem ismerik a hókotrót mega lapátot, seprűt se. teljesen lebokkolnak ha valami nem a megszokottak szerint megy. Az angol hírekben napvilágot látott hogy tüntetnek a munkáért stb., de. Annyira sok a lazy British people aki sose megy el annyi pénzért dolgozni amennyiért a K-európai. Vagyis nem nagyon kell amiatt aggódni hogy tömegek jelentkeznek egy egy munkahelyre. Most én is megyek és mutatok egy varázshóembert a sok színesnek.

attila88787 2009.02.02. 13:16:27

a késeléses gyilkosságok-nak közük nincs a kirekesztéshez. a késelést elkövetők nagyrésze angol állampolgárságu és angol állampolgárok ellen irányulnak, nem egy kissebbség ellen.. természetesen szomoru, hogy ez történik, a legtöbb angol ujság és tv csatorna rendszeresen le is adja az ellenpropagandát..
legjobb példa:

www.droptheweapons.org/consequences.html

és most jöjjön Budapest: magyar gárda masirozz/massirozott az utcán...az emberek más vallásu embereket, melegeket, romákat akarnak dunába dobni, felakasztani...stb. Jézus Isten.. miről beszélünk?!

és a személyes szabadságjogokról csak annyit: megtudnád mennyire hasznosak tudnak lenni pl. a metróban a kamerák, ha mondjuk meglopnának az állomáson majd 2nap mulva rendőr csengetne az ajtódon és sértetlenül visszaadná a 800fontos prada táskád... ;) -tapasztalat.
de persze azt is mondhatnám, hogy megtudnád mennyire hasznos tud lenni, hogy nincs térerő a metróban ha ne adj isten a budapesti metrót egy őrült mobillal robbantaná fel... :((
és egyébként is, kinek hiányzik hogy egy tömött metrón a mellettem álló ordibáljon a telefonba?! majd telefonáljon, ha leszált a szerelvényről.

mindenki téved 2009.02.02. 13:16:34

@totyatotya: Ja, értelek én, csak kíváncsi voltam. Egyébként a metrót valószínűleg tényleg azért zárják le, mert vannak részek, ahol a föld fölött (vagyis a földön:) mennek. A másik, hogy most mindenki, aki buszozott volna, megpróbált metróra pattani, és hát az a hétfő reggeli csúcsban nem kis problémát jelenthet. Sok helyen amúgy is durván zsúfolt ilyenkor. A buszokat meg akkor már tényleg inkább tartsák vissza, minthogy az összes összetörjön, vagy valami rosszabb történjen. Állítólag az éjszaka igen sok buszos koccanás volt. Azt sem lehet tudni, hogy ezek a magas buszok mennnyire stabilak, lehet, hogy nehezebb velük a csúszós úton.
Az angolok reakcióit olvasgatva, a szokásos, mint otthon: sokan fel vannak háborodva, hogy leesik egy kis hó (ez felénk már 30 cm fölött járhat, ahogy nézem), és nem működik semmi, a másik fele pedig élvezi az életet:)

mindenki téved 2009.02.02. 13:22:32

@Farkos Csapó Gyurka: Aztán küldj be lsz egy képet a varázshóemberedről:)

pistii 2009.02.02. 14:01:01

Londont Budapesttel összehasonlítani? Na neeeeee:))))))))))))))

mesmithy 2009.02.02. 14:10:56

@pókerandi:
Azért nem árt ha tudod, hogy az angolok utálnak minden külföldit, még ha meg is játszák hogy ők egy csodálatos MULTICULTURAL COUNTRY, egyszerűen csak kétszínűek.

observer30 2009.02.02. 14:18:57

@mesmithy:

"Az angolok utalnak minden kulfoldit" - ennek a mondatnak semmi ertelme. En egyetlen angolt sem ismerek, aki utalna azert mert nem itt szulettem... beleertve a paromat, aki szinten angol. Annyira utal, sot a baratai is... :)

Neked hany angol baratod van?

totyatotya 2009.02.02. 14:21:13

@observer30: kivulrol lefestik ja. ujitottal mar fel lakast Londonban?

szelessav: www.theregister.co.uk/2009/01/30/digital_britian/

bank: tranzakciorol, izibe? melyik bank ez? amugy en Mo-n is ingyenes bankszamlat hasznalok, instant sms-sel minden tranzakciorol, az utalas masnap jon/megy, es a webes feluleten mindent azonnal latok. legyszi mondd meg melyik bank csinalja ugyanezt kint, mert sorolom melyik nem:

Barclays
Lloyds
Natwest
HSBC

namindegy nem akarok en senkit sem meggyozni semmirol, es az itteni latszat ellenere teljesen jol erzem magam londonban is. ugyanakkor hangsulyozottan megvannak a rossz dolgok ott is. Andi neked csak annyit hogy eleg egyszeruen latod a dologkat. a magyar gardat mondjuk pont leszarom, ugyanugy mint a mosqueban uszito muzulmanokat. akikbol magyarorszagon tudtommal egy sincs, angliaban viszont joval tobb. de ebbe nem erdemes belemenni. kisebbseg 1 s elol.

HgGina 2009.02.02. 14:24:21

Itt minden évben leesik 3 mm hó.
És itt jobban megbénul minden. Azért a kettő közt van némi különbség.

Szeretnék egy olyan megbénult Londonban élni itt. Demszki és sleppje nélkül.

totyatotya 2009.02.02. 14:32:02

@totyatotya: a szelessav linket elkurtam es most nem is talalom amit be akartam tolni oda szorri.

Szibarita 2009.02.02. 14:33:52

@HgGina: Fogalmad sincs, mirol beszelsz. Budapesten, ha leesik 10 centi ho, nem ures irodaba mesz be reggel es nem zar be az osszes iskola.

Ellentetben veled, en latom a kulonbseget a ket helyzet kozott, mert megtapasztaltam mindkettot.

Ugyan nyilvan nagyon utalod Demszk(y)it, csak a sajat tudatlansagod az oka annak, hogy ezt (mit?) is ra tudod kenni a sajat fejedben, igazan elhihetned egy nalad okosabbnak, hogy azonkivul sehol.

Mellesleg azert, mert latod a rossz vonasokat Londonban, azert meg szerethetsz itt lakni, fogadni mernek, hogy Andinak meg nem mult el a kezdeti lelkesedes.

mesmithy 2009.02.02. 14:36:39

@observer30:
Hál isten csak egy a párom, de még az ő családjában sem lehet megbízni, szemtől szemben mind kedves, de a hátad mögött teljesen más.

observer30 2009.02.02. 15:01:08

@mesmithy:

Szerintem ne vedd annyira komolyan, ha mondanak vmit. Mas kultura - nekem epp az tetszik benne, hogy semmi sem olyan veresen komoly, mint Mo-n. Ha magyar gondolkodassal allnek hozza a dolgokhoz, nem ereznem tul jol magam...

Olvastad? -> www.amazon.co.uk/Watching-English-Hidden-Rules-Behaviour/dp/0340818867

mesmithy 2009.02.02. 15:04:24

@observer30:
Már nem veszem őket komolyan, mert már nem élünk ott és ezt még a párom is sokkal jobban szereti, mint Angliát :-))

attila88787 2009.02.02. 15:07:15

igen valóban imádom londont, de mondjuk nyc-t vagy tokyo-t sem kevésbé. sőt budapestet is szeretem (ott csak az emberekkel vagyis inkább a felfogásukkal van bajom).

totyatotya lloysd-banknál van számlám, természetesen ingyenes sms-t kapok minden egyes tranzakció után, a webes felületen mindent azonnal látok..stb stb stb. Kérlek ne mondj már akkora butaságot, hogy bármelyik budapesti bank lekörözi szolgáltatásban bármely londoni bankot.... :))) össze sem hasonlítani a kettőt.
Az itteni számlámhoz teljesen ingyen olyan biztosításom van, hogy amikor meghallottam le voltam taglózva. A lakásomon kívül az összes utazásomra, de még a gyerekem mobiltelefononjára is kiterjed... :DDD

Egyébként pedig mi is pont most csináltunk egy szupi hóembert!! Jaa.. és egy kis info, a srácom nemrég jött haza a suliból és a central line tökéletesen müködik!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.02.02. 15:22:19

@totyatotya: Legélhetőbb? Ezt viccnek szántad? Pest 30%-a alsó hangon egy pöcegödör. Senki gyerekének nem szabadna ott felnőnie.

Meló van. Bejárni azért járok be, mert szórakozóhely és más az van. Viszont szinte 0 zöldfelület van...

London meg ennyi hótól bekrepál? Ez vicc? A képeken egy átlagosan havas téli kép van. Ilyen időben az élet itthon lazán megy. Lassabb a forgalom, de a kötöttpálya ezt meg sem érzi.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2009.02.02. 15:27:57

Azt nem ertem, hogy mit rinyal mindenki. Egyszeruen nem gazdasagos fenntartani egy hokotroflottat arra az esetre, hogy 20 evente van komoly ho. En se veszek villastargoncat, pedig 20 evente biztos van egy dolog amihez kurvara kene.
Magyarorszagon gyakrabban lehet szamitani hora, ezert van egy garda, de gondolom ha hirtelen leesne egy meter ho, megbenulna Pest is. A finnek meg kurvara rohognenek, hogy milyen luzer nep vagyunk, mert csak hokotrok vannak, es sehol egy homaro. Finnorszagban meg mindenkinek van funyiro meretu homaroja.

ps.: Devonban egy centi ho van. Nem akartok egy kicsit kuldeni?

NW1 2009.02.02. 15:27:59

Basszus, persze hogy akkor van ilyen jó kis "hózás", amikor nem vagyok kint! :)
Nekem bejött a londoni tömegközlekedés, főleg busszal mentem jobbra-balra. Sokkal kultúráltabb volt, mint a békávé. Bár hóban nem próbáltam Angliát. :)

Szibarita 2009.02.02. 15:31:58

@Ahmet: Ebben onmagaban igazad lenne, ha egy ilyen "condition" lenne 20 evente. Csakhogy ennek a toredeketol is osszeomlik a TFL (es foleg a metro) maskor is. Emlekszem, amikor egy eros esozestol (!!!) nem jartak a metrok (due to adverse weather conditions), nem 30 centi hotol.

En se vennek Boris helyeben egy flotta hokotrot, de nem veletlenul kampanyoltak a metro rendbetetelevel annyit.

xstranger 2009.02.02. 15:33:20

Az elmult harom evben minden telen volt egy kanal ho (mondjuk nem ekkor mint most) es minden alkalommal megallt valami.

A vonatnak es a metronak a foldon van az aramszedoje, szerintem ha valahol megall a ho akkor ebbol is baj lehet.

Karakozum 2009.02.02. 15:50:43

Jujj, én de élvezném, ha Pesten is ennyi hó esne! Kit érdekelne akkor, h nem járnak a buszok, ha "legálisan" lehetne a hóval hülyülni? :) Mekkora hócsatákat lehetne vívni, és évek óta nem szánkóztam... Nem emlékszem az utolsó hóemberemre...
Viszont mivel nem éltem még más városban (leszámítva azt a vidéki várost, ahol tanulok/tanultam és voltam kollégista 4 évig), mondhatom, h a pesti közlekedéssel elégedett vagyok. A baj az utasokkal van. A késésekről meg nem mindig az tehet, h mennyire fejlettek az autóbuszok, vagy villamosok. Ugye.
Mindenesetre tetszett a bejegyzés :)

totyatotya 2009.02.02. 15:55:15

@pókerandi: hat nem tudom csillagom, nekem kurvara nem kuldenek smst, 4-5 napos kesessel latok mindent a szamlamon, de biztos te vagy kulonosen megbecsult helyzetben. a legtobb amit ki lehetett facsarni hogy heti 1 alkalommal elsmsezzek a hitelkartya-egyenleget. namost en ettol nem fosok be :)
az ingyen biztositasodrol tudsz esetleg linket kuldeni, gondolom publikus.

HunVanHungary? 2009.02.02. 16:10:08

@pókerandi: szerintem a legnagyobb baromság a két várost összehasonlítani mert két eltérő történelmi fejlődésű városról beszélünk. nekik nem volt kommunizmus meg ilyen és hasonló problémájuk.amugy gyűlölet meg kirekesztés azért nincs mert a városlakók fele nem is angol. tudom mert én is itt élek egy ideje....jah és budapest sokkal szebb lehetne mint akármelyik város csak európai színvonalra kéne emelni

HunVanHungary? 2009.02.02. 16:17:16

@mesmithy: ez tökéletesen igy van...tisztelet a kivételeknek mert vannak

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2009.02.02. 16:37:22

@totyatotya: SMS-t itt sem kapok, meg otthon se kaptam. Esetleg meg kell nezni, hogy az adott bank adott szamlajahoz jar-e, vagy lehet-e igenyelni. Az atutalasok nekem masnap megjelennek a szamlamon, de netbankon is tudom kovetni. Egyebkent ez a legegyszerubb szamla.
De azert bizonyitsd be nekem, hogy a UK elmaradott hely Magyarorszaghoz kepest!

Szibarita 2009.02.02. 16:44:21

Ahmet, en egy bankban dolgozom, es szivesen levezetem, hogy technilogiailag rettento elmaradottak Mo-hoz kepest. Ez hasonlo ahhoz, minthogy Ny-Eu hosszu ideig elmaradott volt mobiltavkozlesben Mo-hoz kepest is, de mondjuk Sierra Leoneben aztan tenyleg mindenhol van lefedettseg.

Ez azert van, mert nincs annyi cucc, ami mukodik mar regrol, ezert lehet a legujabb, legcsillogobb technikakat hasznalni. Vagynak ok is a jobbra-szebbre-okosabbra, penzuk is lenne ra, ha muszaj lenne, de nem muszaj, akkor meg minek?

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2009.02.02. 17:09:41

@Szibarita: En ezt alairom. Sokkal olcsobb a nullarol felepiteni egy rendszert, mint egy elavultat korszerusiteni mukodes kozben. De azert ne mondjuk mar azt, hogy elmaradottabbak Magyarorszagnal, mert leesek a szekrol a rohogestol.
Szep pelda a londoni metro fikazasa. Tulajdonkeppen utana is nezhetnek, hogy hany kilometer metrovonal van, hany csomoponttal, de felesleges, mert aki latta mar a londoni es a budapesi metrovonalak terkepet, annak nem kellenek szamok. Az is konnyen belathato, hogy minel osszetettebb egy rendszer, annal serulekenyebb is. Szep pelda erre, hogy a kalapacs ritkan romlik el. De ha ezt nem is vesszuk figyelembe, esetleg erdemes lenne utas/kilometerre lebontani a meghibasodasok szamat, es lehet, hogy kijonne, hogy a londoni a megbizhatobb.

Egyebkent a ket varost azert sem egyszeru osszehasonlitani ilyen szempontbol, mert Bp. nagyresze (nagykoruton kivul) a szazadfordulon epult, tervek alapjan. Ehhez kepest London utcaszerkezete meg mindig a kozepkori elrendezes szerint nez ki. Ahogy sikerult. Egyszeruen nem erre lett kitalalva. Ja es a lakossag szamat mag meg se emlitsuk.

totyatotya 2009.02.02. 17:19:04

@Szibarita: jaja, pontosan itt a lenyeg. es ennek a fogyasztora vonatkozo hatulutojet tenyleg csak az nem veszi eszre, aki vak.

Szibarita 2009.02.02. 17:49:14

Az en szempontbol egeszen lenyegtelen, hogy 100 eve epult a metro, vagy 10, nekem most kell egyedul szopnom a tobbiek tavollete miatt. Az, hogy ertem a helyzetet egeszen mas kerdes, de amikor azt a kerdest boncolgatjuk, hogy jobb-e A helyen elni, mint B helyen, akkor nem szempont, hogy 150 eve hany metrovonaluk volt, mint ahogy akkor sem, amikor a mostani technologiai szinvonalukat elemezzuk.

xstranger 2009.02.02. 18:01:29

Szibarita 2009.02.02. 16:44:21 :

Levezethetned mert engem erdekelne hogy Magyarorszag vagy az UK fejlettebb technologiailag .

N.Zoli 2009.02.02. 18:12:56

Nem ertem ezt a 9/11 miatt/ota nem lehet mobilozni dolgot. Londont nem erintette 9/11, ott kesobb robbantottak. 9/11 elott lehetett mobilozni? Vagy 9/11 miatt nem fedtek le? A metrohalozat jelentos resze a fold folott fut a harmas zonan kivul, onnantol barmely szerelvenyen hasznalhato a mobil, akar detonatorkent, akar terrorista kommunikacios eszkozkent.
Igy esetleg a nagyobb csomopontok menthetok a mobiltol. De lehet robbantani rantozsinorral,idozitovel, botlodrottal, gyujtozsinorral, elemmel, barmivel. Robbanthatja barki a taskajat, ez nem a kukakon es a mobilokon mulik.

totyatotya 2009.02.02. 19:07:05

az milyen hogy Earls Courton ma 5kor bezart a starbucks a weather conditionok miatt?
süti beállítások módosítása