Egy nagy adag pörkölt, körettel, savanyúsággal. Olyan finom puha hússal, mint még soha, olyan finom ízesítéssel, mint még soha. Kenyér sarkát is letörtük, hogy avval még ki tudjuk tunkolni az utolsó csepp szaftot is.

Hát ilyen volt ez. De mivel ráadás tányér ACDC-t nem kaphattunk, így hát a fogunkba beragadt husi cafatot se akarjuk kipiszkálni, hogy újra és újra elojöjjön egy picit az íze. :)

Az O2 aréna környékén ha vannak telepítve földrengést méro muszerek, akkor azok kedden este többször kilengtek! A "nem rossz" kategóriába sorolható Everyday Demons elozenekar után gyors színpadi átszerelést követoen a kivetítokön elindult egy kis animációs film vonatról, meg csajokról, meg örgödszarvas Angusról, miközben felcsendült a legújabb albumnak címet adó R'n'R Train nóta, és a srácok karizmájukkal elfoglalták a hatalmas színpadot. A színpadra meg betört egy hatalmas füstölgo mozdony.

A stadion felrobbant. Eloször.

Teltházas, húszezres tömegben egy ember nem akadt, aki ne kezdett volna el legalább a fejével  bólogatni. Nem is lehetett mást csinálni, tegyük hozzá. A hangtechnika, és a falak beállítása a több mint a kiváló minosítést érdemli, mi fenn ültünk az utolsó karéj közepén, de még ott is úgy szólt, mintha egy kis szobában felcsutkáztam volna a hangfalaimat. Dübörgött, magasan vinnyogott, de selymesen simogatott. A dinamikus egyek szonyegen jöttek és remegtettek, a gitár sírt és örült, az ének pedig mindent vitt és sodort.

Annak ellenére, hogy lemezbemutató volt, a teljes koncert kb. 30 százaléka szólt az új albumról. Ennek megfeleloen az elso harmad vége felé egyszercsak felcsendültek azok a hangok, amit mindenki csak remélt, hogy életében még hallhatja éloben.

A stadion felrobbant. Másodszor.

Ember nincs a földön, aki ne tudná a ThunderStruck ütemes refrénjét és dallamát. Hátborzongató élmény, de Angusék fel sem vették, ok mintha a boci boci tarkát nyomnák csak adták és adták a maximumig fokozva a kitörés elotti feszültséget, amirol szól az egész ACDC. Az utolsó utáni húrt is addig feszíteni, ameddig talán már nem is lehet.

Itt már tömör hallelujázás volt, a közönség önkívületben, még a stadion utolsó sora is vad rángásban vonaglott, mintha váltóáramot vezettek volna beléjük.

És tényleg.

Dirty Deeds olyan vadállatian, amennyire csak lehet, Angusnak már egyik lába sincs a padlón. O már nem lép, nem fut, nem táncol, egyszeruen csak repül. She's got the Jack. Olyan alpárian, olyan egyszeruen, ahogy csak egy kis fiatal parasztlányka teszi magát oda a traktorosnak. És hát persze Angus megint, szépen körülményesen áll neki kibontani nyakkendojét, veszi le ingét és készül letolni gatyáját. Ekkor már mindenki szíve egyre dobban, majd lekerül a nadrág is és ott virít az ACDC felirat Angus alsógatyáján. A seggén. Parasztlányka kipirulva és mint aki jól végezte dolgát, továbbáll, a traktoros is megy útjára. A koncert második fele már majdhogynem leírhatatlan, jönnek az igazi rocktörténelmi számok, és alaphimnuszok. Whole lotta Rosie-nál megjelenik a színpadon egy óriási felfújható asszonyka, késobb lángcsóvák, és csak füstöl, füstöl az a vonat. És akkor ... akkor ... akkor ...

Sorozatos stadion robbanások!

Shook me all night long. Let there be rock. Szavak nélkül. Eggyé váltam az univerzummal.

Srácok lementek a színpadról, otthagytak minket hogy akkor csináljunk, amit akarunk, tessék, itt van, kezdjetek vele amit akartok, mi átmentünk rajtatok. Persze kezdtünk felocsúdni, hogy azért ezt így mégsem lehet, bár már többször kiléptünk testünkbol és csak lebegtünk az örökkévalóság mezsgyéjén, de még ... méééééég akarunk. És akkor a sötét színpad közepén egy süllyesztobol vörös fény és füst kezdett el kiáramlani, majd megszólalt a jól ismert gitár téma.

A stadion atomjaivá robbant.

Mi más is jöhetett volna, mint a Highway to Hell. Itt már levegot alig lehetett venni, nincs szó arra az örjöngésre, ami kitört a stadionban. A felso karéjban állva is úgy éreztem magam, mintha a színpad elotti elso sorban lennék. És itt értünk el a végére, amikor az ACDC megemeli a kalapját és tiszteleg mindenki elött. We salute you. Úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva, ágyukkal és borzongató zenével.

Szóval ha fagyikelyhet ettünk volna, akkor a Highway-jel hagyták, hogy kinyalhassuk a kelyhet, míg a Salute-tal pedig elmosták azt, és újra felrakták a polcra. Hogy aztán egy másik helyszínen egy másik stadionban újra kinyalassák a közönséggel.

35 éve játszák azt a zenét, ami megmutatja az embereknek az életet.

ACDC örök!

Szerző: DPO  2009.04.16. 14:48 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://londoners.blog.hu/api/trackback/id/tr691068823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

terminus 2009.04.18. 12:21:06

Nem a R'n'R Train adta a Black Ice címet az új albumnak nagyokos :D
süti beállítások módosítása